
Arató Ágnes
klinikai szakpszichológus, szülő-csecsemő konzulens, család-és párterapeuta (alapképzés)
Klinikai szakpszichológiai végzettségemet a Pécsi Tudományegyetemen szereztem meg 2018-ban. Időközben elvégeztem a szülő-csecsemő kapcsolatdiagnosztikai és konzultációs szakirányú továbbképzést, valamint a család-és párterapeuta alapképzést. Az évek során törekedtem a pszichológiai munkáról többféle szempontból tapasztalatot szerezni: közel tíz évet dolgoztam pedagógiai szakszolgálatban, tanítottam egyetemi pszichológus képzésében, kutatócsoportokban foglalkoztam koraszülött, Down-szindrómás, valamint autista gyermekek korai diagnosztizálásával, jelenleg pedig a Csigaház Műhelyben dolgozom.
Fontosnak tartom a családok komplex, többféle szemszögből történő támogatását, Műhelyünkben nagy hangsúlyt fektetünk a csapatmunkára. Mind szakmai, mind magánéletemben az emberek feltétel nélküli elfogadása, támogatása vezet, munkám során a célom egy olyan empatikus, ítélkezéstől mentes, érzelmileg megtartó közeg kialakítása, melyben a szülők és a gyermekek is eléggé biztonságban érzik magukat a fejlődéshez, elakadásaik kifejezéséhez.
Családterápiás rendszerszemléletemből kifolyólag a szülőkkel való munkát nagyon fontosnak tartom: hiszem, hogy a szülő a gyermeke legjobb szakértője, ezért a szülői önbizalom, önismeret, saját szülőségünkbe vetett bizalom kialakítása, szülői vakfoltok, transzgenerációs szülői traumák, minták megismerése és átdolgozása az egyik fő terápiás célom.
Hozzám fordulhatnak koragyermekkori (0-3 éves kori) regulációs zavarok (evés-etetés, alvás-altatás, együttműködés, szobatisztaság területei), szülő-csecsemő kapcsolati problémák esetén. Az óvodás-kisiskolás korosztálynál főként az indulatkontroll, és szorongásos-hangulati panaszok kapcsán, a serdülő-és fiatal felnőtt korosztálynál pedig kiemelten az étkezési zavarok, és a hangulati-kapcsolati-identitászavarok, életvezetési panaszokban tudok segíteni.
Balázs Fruzsina
tanácsadó szakpszichológus, sportpszichológus
Az alapképzést követően az ELTE pszichológia szakán végeztem el a mesterképzést fejlődés- és klinikai gyermekpszichológia szakirányon. Ezután a Testnevelési Egyetemen szereztem sportpszichológiai szakpszichológus diplomát, majd az ELTE tanácsadó szakpszichológus képzését is elvégeztem. Összesen négy évet dolgoztam iskolapszichológusként, sportolókkal 2020-tól foglalkozom, a Csigaház csapatának pedig 2022 óta vagyok tagja.
Időnként mindenkinek vannak elakadásai, akár az életben, akár a sportban. Ha ilyen helyzetben segítséget kérünk, az nem azt jelenti, hogy kudarcot vallottunk mint szülő vagy sportoló, hanem azt, hogy felelősséget vállalunk magunkért, a gyerekünkért.
Célom az, hogy megértsük az elakadás hátterében álló okokat, majd ezeken változtatva egy kiegyensúlyozottabb családi, illetve egyéni működéshez segítsem a hozzám fordulókat - sportolókat és nem sportolókat egyaránt. A Csigaházban az egyéni esetek mellett szociális készségfejlesztő csoportok, valamint a nyári táborok vezetésében is részt veszek.
Fontosnak tartom, hogy minél több sportolóhoz és edzőhöz eljusson, hogy a mentális felkészülés, illetve a sportpszichológussal való munka ideális esetben a felkészülés részét képezi. A Csigaházon kívül egyesületeknél tartok sportpszichológiai csoportfoglalkozásokat. A munkámban nagy segítség, hogy én is az élsport világából jövök, mivel 10 évig versenyszerűen úsztam, valamint jelenleg is részt szoktam venni versenyeken, (immáron szenior kategóriában) illetve úszóedzői végzettséget is szereztem, összesen 4 évet dolgoztam úszásoktatóként és edzőként. Bővebben a sportpszichológiáról és az eddigi tapasztalataimról: www.balazsfruzsina.hu


Baróti-Ács Alexandra
klinikai szakpszichológus, autogén tréning terapeuta, gyermek- és várandós autogén tréning vezető
Klinikai szakpszichológusi végzettségemet 2023-ban szereztem a Pécsi Tudományegyetem Gyermek- és Ifjúsági Klinikai Szakpszichológus szakán. Ezt megelőzően 2020-ban autogén tréning terapeuta képesítést szereztem, majd a gyermekek és várandósok számára kifejlesztett autogén tréning területén is elmélyítettem tudásomat. Jelenleg szimbólumterapeuta képzésen tanulok tovább, hogy még teljesebb és hatékonyabb segítséget nyújthassak a hozzám forduló családoknak.
A magánellátás mellett 2019 óta dolgozom a Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálatban, ahol kisgyermekek és iskoláskorú gyermekek vizsgálatával, fejlődésük nyomon követésével foglalkozom. Mind az egyéni pszichológiai ellátás és mind a korai életkorú gyerekeknek tartott beszédindító foglalkozások során minden gyermek saját tempójában és szükségletei szerint kapja meg a támogatást, amire a fejlődéséhez szüksége van.
A Csigaház Műhelyben kollégáimmal együtt egy komplex, családcentrikus megközelítést alkalmazunk. Az egyéni pszichológiai konzultációk mellett szükség esetén gyógypedagógiai segítséget is biztosítunk, hogy a családok minden oldalról támogatást kapjanak.
Munkám során különösen az iskolás korosztállyal, kamaszokkal és fiatal felnőttekkel dolgozom, de 0-18 éves korig minden élethelyzetben segítem a családokat. Legyen szó iskolai nehézségekről, szorongásról, viselkedési problémákról vagy a családi kapcsolatok harmonizálásáról, célom, hogy a gyermekek és a szülők számára egy biztonságos és támogató környezetet biztosítsak, ahol az elakadás hátterének felderítésére, a problémák megoldására és a személyes fejlődésre fókuszálunk.
Ha úgy érzi, hogy gyermekének segítségre van szüksége vagy kérdése van, bátran vegye fel velem a kapcsolatot!
Barta-Mityka Marianna
szakvizsgázott okleveles gyógypedagógus, DSZIT-terapeuta
Tanulmányaimat az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Karán végeztem tanulásban akadályozottak pedagógiája és pszichopedagógia szakirányon. Jelenleg főállásban a Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálatnál dolgozom. Tapasztalataimat az óvodás-, és iskoláskorú gyermekek beilleszkedési, tanulási és magatartási nehézségeinek diagnosztikája és terápiája területén szereztem, emellett a korai (0-3) életkor fejlődési kihívásainak feltérképezésével is foglalkozom. DSZIT terapeutaként a kognitív és szociális területeken jelentkező problémák idegrendszeri és mozgásos hátterét is vizsgálom. Munkám során igyekszem a felmerülő problémákat, nehézségeket minél komplexebben körüljárni, hogy a lehető leghatékonyabb, személyre szabott segítséget tudjam nyújtani a gyermekek számára.
Szeretettel várom azon családok megkeresését, akik szeretnének gyermekük részére támogatást kapni a bölcsődében, óvodában, iskolában felmerülő problémák hátterének feltárásában, vagy egy-egy részképesség fejlesztésében.


Kákonyi Elizabeta
gyógypedagógus, life coach
Feltöltés folyamatban...
László Réka
tanácsadó szakpszichológus, gyermek- és serdülő CBT konzultáns
Gyermekekkel és serdülőkkel foglalkozó pszichológusként a hivatásom, hogy megmutassam a szülőknek hogyan tudják gyermekük szemével látni a világot, az ő fejével gondolkodni, igazán ráhangolódni, minél jobban megérteni őt. A gyermekek egy biztonságos, elfogadó légkörben élhetik meg, hogy támogatjuk, bíztatjuk őket a kreatív, szabad önkifejezésre, ezáltal félelmeik, rossz érzéseik, belső konfliktusaik, feszültségeik feldolgozására. Erősítjük önbizalmukat, és rávezetjük őket erősségeikre.
Munkám során, közel tíz év pedagógia szakszolgálatnál szerzett tapasztalattal, egyéni és csoportos formában egyaránt segítem a hozzám forduló családokat, szülőket, gyerekeket. Kiemelt szakterületem az atipikus fejlődésmenetű gyermekek nehézségei, legyen szó akár autizmus spektrumzavarról, akár tehetséggondozásról.
A Csigaház Műhely mellett a Csermely Fejlesztőkuckó, valamint a Music House Óvoda szakmai csapatát is erősítem, és igyekszem minél széleskörűbb ellátást biztosítani a hozzám fordulóknak.


Nagy Eszter
pedagógiai szakpszichológus, gyermek- és serdülő CBT konzutáns
Feltöltés folyamatban...
Paizs Katalin
okleves pszichológus, klinikai és mentálhigiéniai gyermek- és ifjúsági szakpszichológus jelölt
Feltöltés folyamatban...
